Csevegj



 
apró csodák


Alul a kedvenceim vannak, ahova minden nap felnézek, mert egyszerűen fantasztikusak. Ne jelentkezz. Az elite-ekhez is csak néhányan kerülnek ki, inkább meghívásra.


Jane & Dorothy* & Hendi & Sophie & Aaron

 
Instagram
 
honnan jöttetek?

 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Inspiráltak
Indulás: 2013-08-30
 
<< The Earth without Art is just Eh >>

the longest day

Túl vagyok a hét legfárasztóbb napján, jobban féltem tőle még tegnap. 10 óra, lyukas nélkül, vagyis szusszani sem volt időm, már jött is a következő óra. Lehet ezért telt el hamarabb, mint mikor 2 lyukasom is van egy nap... Ma volt az első rajzóránk, 3 is egymás után, amit végigszenvedtem. Szó szerint nem megy. Egész nyáron szinte egy vonalat sem húztam, hiába volt többször is kedvem hozzá, mindig közbejött valami. És most egy kockát sem voltam képes rendesen rögzíteni. Úgyhogy másfél óra után feladtam, és firkálni kezdtem, egy 2 perces vázlatot fel is tettem instagramra. "Picit" elcsúszott a szemgolyó, ami ráadásul nem is kerek... Látjátok!?? Már erre is képtelen vagyok.. :@

Aztán jöttem híreket keresni, és belefutottam Miley legújabb klipjébe... Már osztálytársam is szólt róla, ő csak dicsérte, fb-n a borítóképén is Miley van a klipből. Számomra nem volt ennyire lenyűgöző. Épp, hogy lecsengett a VMA-s megjelenése, itt a következő figyelemfelkeltés: vetkőzz anyaszült meztelenre a klippedben, és rekordokat fogsz dönteni. Miley így is tett, és láss csodát; 24 óra alatt 12,3 millió megtekintés, amivel le is körözte a One Direction rangvezető klipjét. A szövegre nem is tudtam figyelni, csak néztem megkövülten a volt Disney-sztárra, és értetlenül álltam a bulldózer golyóján vonagló lány látványa előtt. Why?? Eleinte alig ismertem fel az arcát... Nem tudom, milyen szöveg követeli meg ezt a produkciót, de szó szerint mindent láttam, amire abszolut nem voltam kiváncsi. Klippet nem linkelek, úgyis mindenki látta, aki nem, az örüljön!

 

2013.09.10. 19:16, Klaudia Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!